Folytatódik a Művészetek és Irodalom Háza művészettörténeti szabadegyetem sorozata. A Martyn Galériában látható Beke László-kiállításhoz kapcsolódik a március 12-án induló, kéthetente jelentkező előadás-sorozat, amely izgalmas keresztmetszetet ad a magyar neoavantgárd világáról, a mozgalom különböző irányzatairól, műfaji reprezentációiról.
A márciusi előadásainkon Aknai Tamás a posztmodern magyarországi megjelenésével, míg Havasréti József az irodalmi neoavantgárddal ismerteti meg az érdeklődőket.
Az Újvilág kísértései a „tiltott, tűrt és támogatott” hármashatárán
Aknai Tamás előadása
Ismerős a táj. Manapság valamennyi világhálón jelenlévő alkalmazás üzemeltetéséhez szükséges környezetnek el kell számolnia az online weboldal, közösségi média, fórum felhasználóinak tartalmaival. Meg kell határoznia, hogy azok megfelelnek-e a szabályzatának, vagy tartalmuk sérti azt. Esetleg éppen csak csökkentik a tartalom láthatóságát illetve működését ideiglenesen vagy véglegesen korlátozzák. Tudnivaló, hogy naponta százezres méretű korlátozó döntést hoznak, melyekről a felhasználók nem kapnak érdemi indoklást.
A magyar képzőművészet történetének barátai ezért aztán jól ismert tájakon érezhetik magukat, ha a Kádár-korszak (1956–1989) „3 T” néven ismertté vált kulturális közegében pillantásokat vetnek az alkotók és műalkotások „támogatott”, „tűrt” és „tiltott” művészetpolitikai szabályrendszerére. Ebben támogatott műnek a „pártos” és „szocialista realista”, tűrtnek a nem marxista, ugyanakkor a marxizmussal nyíltan nem polemizáló, tiltottnak pedig a politikailag félreérthetetlenül rendszerellenes alkotások számítottak. Jelzett időszak a magyar neoavantgárd kibontakozásának - a klasszikus avantgárdot magára vonatkoztatva értelmező - művészeti irányzatait jelentette, és képtelen volt a Kádár-korszakhoz alkalmazkodni. A képzőművészetet jellemezte a formai sokféleség, a művészet és a mindennapi élet közötti határok lebontása, valamint a nem hivatalos, szűk körben bemutatott (underground) művek létrehozása. Mindezeknek a megjelenését a nemzetközi hatásoknak és körülményeknek változásai is segítették. A nyugat, ami „rendszer” szívós ellenségképét alkotta, a művészetpolitika állandó veszélyforrása volt. És a rendszernek – főként a hetvenes évek közepétől - ekkor már csak korlátozott politikai eszközök álltak rendelkezésére az ilyen hatások semlegesítésére. 1966. májusában a Stúdió ’66-ban a fiatal avantgárd művészek, a későbbi Iparterv kiállítói, 1966. júniusában Molnár Sándor informel képei a Mednyánszky teremben, 1966. december 22-én a Zuglói Kör tagjainak képeiből rendezett tárlatok. 1968. februárjában régi és új avantgárd kiállítók együtt. Aztán az Iparterv I. 1968. december 12-én Sinkovits Péter 11 neoavantgárd fiatal művész képeiből rendezett kiállítást az irodaház aulájában. 1969. májustól júniusig kéthetente kiállítások a Központi Fizikai Kutatóintézet KISZ klubjában, a Budafoki úton. A legkülönbözőbb stílusirányzatokhoz tartozók állítottak itt ki. Keserü Ilona gesztusfestészete utalt leginkább vissza az Európai Iskolához, Frey Krisztián és Tót Endre a nyugat-európai gesztusfestészet és az amerikai absztrakt expresszionizmus irányában alkotott. Molnár Sándor monokróm festményekkel jelentkezett. Bak Imre és Nádler István a geometrikus új absztrakciót képviselte a kiállításon. Hencze Tamás op-arthoz, Lakner László és Konkoly Gyula pop-art-hoz közelítő képeit mutatta be. Az Iparterv II.-t Szentjóby Tamás happeningjével zárták. A kiállítás csak pár napig volt látható, mert az akkor cenzori hivatalként működő Képző- és Iparművészeti Lektorátus betiltotta.
